A Rákóczi Kupa története

A Kupa története

A Rákóczi Kupa története egészen 1973-ig nyúlik vissza. Ekkor készült el a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskola 36×18-as tornaterme, így adott volt a helyszín kispályás labdarúgáshoz. Az iskola akkori igazgatója, Nemes Márton – különösen sportszerető ember lévén – támogatta egy kétnapos kispályás labdarúgókupa megrendezésének gondolatát. A szervezés oroszlánrészét Zag László (testnevelő tanár, kollégiumvezető) és Mészáros Imre (testnevelő tanár, az iskolai sportkör vezetője) vállalta fel. Előbbi, mint a torna elnökhelyettese (elnöke a mindenkori igazgató), utóbbi pedig mint a titkára akkor és utána még jó húsz évig. A torna a Rákóczi Kupa elnevezést kapta. A rendező iskola csapatán kívül az ország II. Rákóczi Ferenc nevét viselő középiskolái közül a vásárosnaményi és a sárospataki kapott meghívást, a helyi Szilády Áron Gimnázium mellett. A kiírás szerint az a csapat nyerheti el végleg a kupát, amelyik ötször diadalmaskodik, vagy teszi ezt három egymást követő évben.

Az 1974. január 3-4-én megrendezett küzdelmeken a vásárosnaményiek bizonyultak a legjobbnak (akkor még ők sem gondolták, hogy 16 évet kell várniuk az ismétlésre). A következő évben mér kiegészült a mezőny a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium csapatával, amely rögtön az első szereplése alkalmával mindenkit maga mögé utasított. 1976-ban viszont a pestiek mindjárt az első meccsen kikaptak a későbbi győztes kiskunhalas II. Rákóczitól. A ’77-es és ’78-as küzdelmek is hazai rákóczis sikerekkel értek véget, így a – kupa kiírásának értelmében – a rendező iskola végleg birtokba vehette a díszes serleget. A győztes csapat magját Honfi, Szarka, Erdős, Martin, Pintér, Rozinka, Sala alkották, a csapat vezetője Zag József testnevelő tanár volt.

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy ezzel az eseménnyel zárult a kupa hőskora. Bár a tornaterem öltözőfolyosójáról legfeljebb 70-80 ember (egymás hegyén-hátán) tudta nézni a meccseket, a bejárati ajtót végig kitárva, szinte minden mérkőzést több, mint 100 néző látott. A hangulat pedig leírhatatlan volt; különösen a két kiskunhalasi csapat (Szilády – II. Rákóczi) mérkőzésein.

Az 1979-es küzdelmek idején már Szabó Károly volt a házigazda iskola igazgatója, maga is egykori aktív labdarúgó. Ebben az évben győzött először a helyi Szilády Áron Gimnázium. Győzelmüket a következő évben is megismételték, sőt a döntőnek is beillő meccsen (a klasszikus finálét egy évvel később vezették be) éppen a házigazdák ellen tudtak nyerni. Triplázás esetén a második ízben kiírt kupa alkalmas elhelyezése Sallay Sándor (a Szilády akkori igazgatója, igazi sportbarát) kellemes „gondja” lett volna. A sárospatakiak azonban máshogy gondolták, az első „igazi” döntőben 4-3-ra nyert Szűcs Mihály csapata a Tekó ellen. Ebben az évben már nyolc csapatosra bővült a mezőny, a küzdelmek pedig három napig tartottak.

Rá egy évre viszont már halasi döntőn tombolhatott a nagyérdemű, és a Szilády ezúttal is jobbnak bizonyult a Rákóczinál, míg 1983-ban a nagykanizsaiak vihették haza egy évre a trófeát.

’84-ben aztán már ismét „házi” döntő, de ezúttal a Rákóczi nyert a Szilády ellen 1-0-ra. A gólt az akkor másodikos Dózsa Zsolt lőtte, aki játékosként kétsze, évekkel később csapatvezetőként négy alkalommal is kupát nyert – egy évtizedes megszakítás után 2014-től ismét ő ül a csapat kispadján. Az akkor győztes csapat vezetője Sárkány László volt, akinek később még két alkalommal adatott meg ez a siker.

1985-ben olyan csapatot küldött a Szilády a kupára, amely nem talált legyőzőre, sőt talán minden idők egyik legjobb kupacsapata is volt. Dobszai – Siha, Görbics, Forgács – Barta, Gáspár – megérdemlik, hogy nevüket a krónikába bejegyezzük. A csapatvezető Pintér András tanár úr (a Bibó István Gimnázium ma már nyugalmazott igazgatója) – formaidőzítése tökéletesen sikerült. A döntőben legyőzött szegedieknek – bár csak 3-0-ra kaptak ki – másodpercnyi esélyük sem volt.

A következő évben újra összejött a halasi döntő. Megint egy gól született, de mivel azt Parragh szerezte, így a végén a házigazdák örülhettek. Balla Tibor, a kiskunhalasi 618. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet (később Garbai, majd Vári Szabó) igazgatója segítette ki a nagykanizsaiak váratlan kiválása miatt csonkává vált mezőnyt: egy óra alatt aktivizálta iskolájának csapatát.

Az 1987-es torna megnyitóján Lukács János igazgató úr (1985-ben vette át a rendező iskola irányítását) már a kiskunhalasi ÁMK talán kevésbé hangulatos, de sokkal kulturáltabb körülményeket biztosító sportcsarnokában köszöntötte a részt vevő csapatokat. A legfontosabb változás az volt, hogy megszűntek a palánkok. Így – vonalig játszva – a küzdő jelleg helyett a játékos elemek kerültek előtérbe. A torna vége drámaira sikeredett. Az első ízben meghívott gyöngyös fiúk 1-1-es döntetlen után hétméteresekkel győztek a halasi II.Rákóczi ellen. A hazaiak gólját Molnár Csaba szerezte, aki később edzőként is visszatért a Tekóba és szép sikereket ér el csapatvezetőként. ’88-ban az orosháziak voltak a legjobbak, miközben egyetlen halasi csapat sem volt dobogós helyen.

1989-ben aztán már nyert a halasi II. Rákóczi, majd utána két évben is vesztesként vonult le a döntő végén. Előbb Vásárosnamény, utóbb a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola bizonyult túl nagy falatnak. ’92-ben már nem volt vita. A Tekó három 5-0-s győzelemmel jutott a fináléba, ott pedig 3-1-re verte a halasi Garbai jól felkészített gárdáját. A döntőről a HALAS TV – a kupa történetében először – helyszíni közvetítést adott. Ettől az évtől kezdve – a tisztább játék érdekében – 5+1-ről 4+1-re csökkent egy csapatban az egy időben pályán lévők száma.

1993-ban a szegediek bizonyultak a legjobbnak, majd ’94-ben Sárospatakra „utazott” a kupa. Ez utóbbi évben szomorú esemény árnyékolta be a küzdelmeket: január végén tragikus hirtelenséggel elhunyt Mészáros Károly szakoktató, aki a technikai bíró szerepét töltötte be a kupán, annak kiírása óta.

’95-ben újra Szilády – II. Rákóczi döntő! A tét óriási volt: a győztes – miután előtte mindkét csapat négy alkalommal nyert – végleg vitrinjébe zárhatta az 1979-ben kiírt második kupát. Az óriási hangzavarban lejátszott abszolút teltházas döntőn Horváth és Varó góljaival nyertek a hazaiak. A gólszerzőkön kívül Konkoly, Arany, Fejes, Kuklis és Volák voltak a húzóemberek. A csapatot Dózsa Zsolt szakoktató irányította, aki az előző évben váltotta Tóth Ferencet a kispadon.

1996-ban szegedi siker született, és ezt a tornát már – esélyt adva Kiskunhalas valamennyi középiskolájának – városi selejtező előzte meg. A 24. kiírásban, ’97-ben megint a halasi Tekó bizonyult a legjobbnak, a döntőben 4-1-re legyőzve a Garbait. Klein Imre (iskolavezetőként ez volt az első Rákóczi Kupája) javaslatára már 10 csapatosra kibővített torna nemzetközi volt, a német Königschaffhausen meghívásával.

A jubileumi – 25. évben – ismét remek mezőny gyűlt össze az ÁMK-ban. Két csapat mégis kiemelkedett a kupáért harcolók közül. Az egyik a budapesti II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola, a másik a rendezők gárdája volt. A várakozásnak megfelelően ők találkoztak a döntőben, ahol – öldöklő küzdelemben – 2-0-s kiskunhalasi siker született.

A következő két év viszont a budapestiekről szólt: 1999-ben az orosháziakat gyűrték le a döntőben a pesti fiúk (a Tekónak „csak” a bronz jutott), míg 2000-ben megismétlődött az 1998-as döntő, ám ezúttal 1-1 után büntetőrúgások következtek és a végén a vendégek örülhettek. Szentpéteri Viktor a kapuban, Bíró Péter pedig az ellenfelek kapuja előtt produkált emlékezetest, teljesítményeikkel a kupatörténelem legnagyobbjai közé emelkedve.

Ennek az utóbbi tornának a különlegességét a két kiskunhalasi iskola (II. Rákóczi – Szilády) kegyetlen csatája jelentette. Hét perccel a meccs vége előtt még a gimisek vezettek 3-1-re, ám az utolsó percben elért találattal 4-3-ra fordítottak a tekósok. Mintegy 500 néző tombolta végig az összecsapást, végig izzott a csarnok, ám a végén csak az egyik fél örülhetett, bár mindkettő megérdemelte volna.

A 2001-es döntőben a kiskunhalasi II. Rákóczi és a Gyöngyös megpróbálta überelni az előző évi küzdelmek hangulatát és káprázatos csatában, 4-3-re nyertek a halasiak Kapán szenzációs aranygóljával.

Egy év múlva megismétlődött ez a döntő, és a II. Rákóczi duplázott: ezúttal 3-2 arányú lett a győzelem, de az öröm talán még az előző évit is felülmúlta. Tóth (kapus), Farkas és Dobos voltak a nyerőemberek, valamint a fiatal Horváth Árpád, aki két perccel a vége előtt szerezte a győztes gólt – nem kis technikai bravúrral. Bereczkit választották a torna legjobb játékosának – így azután teljessé vált a tekós siker. Ez alkalommal már Molnár Csaba ült a kispadon.

A 30. kiírás egybeesett az iskola 90 éves évfordulójával. Mivel hóakadály miatt a sárospatakiak nem érkeztek meg, ezért a 11 csapatot két csoportba sorsolták a rendezők, amelyeken belül körmérkőzéssel döntötték el a sorrendet, majd a csoportok első két helyezettjei keresztbejátszással folytatták a harcot a döntőbe jutásért. A rákóczis fiúk lelkesedésének meg is lett az eredménye: a döntőben parádés játékkal fél tucat gólt rúgva (6-1) verték a kifejezetten szimpatikusan futballozó lelkes Magyarkanizsa csapatát.

A következő tornán – négy éven belül harmadszor – ismét a Gyöngyössel találkoztak a házigazdák. Az esélyesebbnek tartott északi csapat addigi kiváló játékából szinte semmi sem maradt, a Tekó viszont felszabadultan játszott és 3-0-ra győzött.

2005-ben és 2006-ban egyaránt Tekó – Garbai döntő és mindkétszer „iparis” győzelem kerül be az emlékkönyvekbe. Akkoriban úgy tűnt, a házigazdák bárkit képesek fölülmúlni, de a Garbai valóságos mumusa volt a Rákóczinak.

2007-ben a Garbai végleg elnyerhette volna a negyedik vándorserleget, ám a Magyarkanizsa megakadályozta ebben, majd egy évvel később ismét ezüsttel kellett beérniük az „iparisoknak” – ezúttal az újonc Szarvas vitte el a trófeát.

Egy évvel később ismét trónra lépett az ipari iskola – ezúttal már új néven, Vári Szabóként verték a döntőben az Orosházát, míg a Tekó egy bronzéremmel gazdagodott.

A következő két szezon orosházi parádét hozott. A békésiek a rendkívül tehetséges Hrabovszki Zoltán – aki rendszerint egymaga több gólt lőtt, mint néhány csapat játékosai együtt – vezetésével előbb hosszabbításban, majd a rendes játékidőben is legyőzték Magyarkanizsát. (Eközben a Tekó történetének legnagyobb mélypontját élte egy 8. és egy 6. helyezéssel.)

2012-ben a kupa végleges elnyerésnek reményében érkezett az Orosháza, ám a Tekóban összeállt egy olyan csapat, melyet már mindenki nagyon várt. A rutinos Gerner – Szűcs – Erdélyi – Gyetvai tengely kiegészült a fiatal Farkas Tamással, és a nyitó meccset leszámítva (0-2-ről 2-2 a Szilády ellen) minden találkozóját imponáló magabiztossággal nyerte a házigazda. A fináléban az addig szintén remeklő Magyarkanizsának esélyes sem volt: nyolc év után ismét kupagyőztes lett a Rákóczi!

Egy évvel később egy jelentősen átalakított hazai csapat szerepelt, de a rutinos játékosokban dobogó „tekós-szív” és a fiatalok lelkesedése ezúttal is döntőig repítette a címvédőt. Ott azonban egy remek kiskőrösi csapattal találkoztak (akivel a csoportban döntetlent játszottak) és végül 1-0-s vereséget szenvedett a Tekó. Azon ritka döntők egyike volt ez, amely után minden csapattag őszintén tudott örülni az ezüstéremnek is!

A 40. évforduló több társrendezvénnyel is párosult. A kupa hetében egy Tekó-Szilády retro mérkőzés és a Rákóczi Kupa története című könyv bemutatója fokozta a hangulatot, majd a szombati napon az szervezők megpróbálták összehívni a valaha volt tekós csapattagokat. A vacsorán több, mint száz korábbi focista tette tiszteletét ezzel is erősítve a Rákóczi egyedülálló közösségi varázsát!

A 2014-es kupának immár Dózsa Zsolt vezetésével vágott neki a hazai csapat. A csapat magját az érettségi utáni szakképzésre érkezők (Amariutei, Kerekes, Bisztrovics, Farkas) adták, de a kispadon lévő tehetséges fiatalok személyében is egy új aranygeneráció érlelődött. Ez a „vegyescsapat” mindenesetre imponáló magabiztossággal nyerte meg a kupát, a finálé egyetlen gólját a csapatkapitány Hugyecz szerezte.

A következő évben szinte ugyanazzal a kerettel vágott neki a Tekó és sokáig megállíthatatlannak tűntek a hazaiak. A döntőben már 2-0-ra is vezettek a Magyarkanizsa ellen, ám a vajdasági fiúk – minden idők egyik legjobb fináléjában – egyenlíteni tudtak, majd a hosszabbításban a győztes gólt is megszerezték.

2016-ban egy újabb elbukott döntő következett. Bár a II. Rákóczi szinte „egykapuzott” a 2×15 perc során, ám a hősiesen küzdő Szilády kihúzta 0-0-val a rendes játékidőt, majd a hosszabbítást is és büntetőkkel győzni tudott, így 31 (!) év után lett újra kupagyőztes.

Ez a párosítás ismétlődött meg a 2017-es döntőben is. A Tekó azonban már öt másodperc után vezetést szerzett és végül magabiztosan nyerte meg a finálét és hódította vissza a kupát.

A 45. és a 46. kupa az orosházi csapatról szólt. Striffel László (aki minden idők legeredményesebb vendégedzője) csapata az extraklasszis teljesítményt nyújtó Sindel Roland vezetésével előbb büntetőkkel verte meg a Tekót, majd egy évvel később az első döntőjét játszó Bibót győzte le. A halasi gimnázium kispadján a korábbi Tekós sikeredző, Molnár Csaba ült, aki két bronzérem után vezette döntőbe fiatal csapatát.

A történet a 47. Rákóczi Kupával folytatódik…

Dávid Géza