190202rkczi15

Elrajtolt a 46. Rákóczi Kupa

Elrajtolt a 46. Rákóczi Kupa

Bányai Gábor országgyűlési képviselő nyitotta meg a 46. Rákóczi Kupát. A nemzetközi teremlabdarúgó tornára 3 napon át várják a fociszeretőket a szervezők.

A nyitómeccsen a házigazda Tekó a Gyöngyössel találkozott. A két csapatnak ez volt a 20. egymás elleni mérkőzése és zsinórban a harmadik közös nyitómeccsük.
A torna első gólját a vendégek szerezték, de egy percen belül jött a Tekós egyenlítés. A Gyöngyös még az első félidőben visszavette a vezetést, majd a második játékrészben egy újabb góllal eldöntötték a találkozót. Történetük során először nyertek a Tekó ellen.

Vereséggel debütált a címvédő Orosháza is. Bár a békésiek kétszer is előnybe kerültek a mérkőzés során, végül a halasi szurkolók támogatását élvező Dékáni 4-2-re nyerni tudott.
A Szilády is győzelemmel kezdte a tornát. Bár a kecskeméti Piarista sokáig jól tartotta magát, a második játékrészben a halasi csapat dominanciájának meglett az eredménye, 6-1.

Utolsó halasiként a Bibó mutatkozott be, méghozzá az újonc Constantinum ellen. Molnár Csaba csapata 3-2-re nyerte a meccset.

A Tekónak a Magyarkanizsa ellen mindenképp győzelemre volt szüksége, hogy ne kerüljön még nagyobb veszélybe a továbbjutás. Horváth Zsombor és Liska Andor remek összhangja 4 tekós gólt is eredményezett, amire a vajdaságiak csak kettővel tudtak válaszolni. Javított az Orosháza is a nyitómeccsen vereség után. Striffel László csapata a Sepsiszentgyörgy ellen győzött nagy különbséggel.

A Tekó csoportjában a Kecskemét kisebb meglepetésre legyőzte a Gyöngyöst, így ott 4 csapat is 3 ponttal várhatja a szombatot. A nap zárómeccse a Bibó-Dékáni halasi rangadó volt, melyet előbbi nyert 3-1-re, így abban az ötösben jelenleg a Bibósok vezetnek. Ám egészen biztosan holnapra is maradnak izgalmak.